Stanislaw Lem mindig számonkérte a sci-fi művek tudományos megalapozását. Véleménye szerint, hogyha a biológia nem engedi meg, hogy azt mondjuk, hogy a kenguru egy felnagyított bolha, akkor hasonló badarságokat egy sci-fi történet megalapozásakor sem véthetünk.

A kialakított világnak logikusnak, belső szabályokkal rendelkezőnek és hihetőnek kell lennie.

Csak egy ilyen koherens világban képzelhető el az, hogy a néző, vagy olvasó "felfüggessze a kétkedését", vagyis a kedvünkért - átmenetileg - elfogadja azokat a szabályokat amit felállítunk. Ha vámpírtörténetet néz, akkor "tudja", hogy a napsugár ártalmas, ha sci-fi filmet lát, akkor mind a hét ékzárnak kódolva kell lennie, hogy átléphessünk a csillagkapun, és Harry Potter Nimbusz2000-el repül. Alkut kötünk: én kitalálok egy jópofa világot, ő pedig jól szórakozik, mert - ha rövid időre is - elfogadja annak a világnak a kereteit, és így nézi a történetet: felfüggeszti a valóság szabályait és elfogadja a kitalált világét. Ha azok koherensek. Ha azok átgondoltak. Ha viszont a Farkasember esténként Batman kocsijával utazgat... oda a mese varázsa.

Tegnap a történetem saját szabályait csiszoltam, és irtottam a logikai ugrásokat. Sajnos volt elég.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.