Egy kísérlet szerint a jogászok sokkal kisebb szemmozgással, kisebb "ugrásokkal" olvasnak egy szöveget, mint  a kontrollcsoport. Többször visszatérnek ugyanarra a szóra, kifejezésre, mert megszokták, hogy minden leírt betűnek jelentőséget tulajdonítsanak.

Az előző posztban azt kérdeztem, hogy:Vaojn szebnebk tnűik-e a viálg, ha az ebmer letita maágt? A kérdést - a felcserélt betűk ellenére könnyű elolvasni. Ha  ugyanis a szavak kezdő és záró betűi a helyén vannak akkor mindegy, hogy a szó belsejében a betüket felcseréljük, a szöveg elolvasható marad.

Az agyunkkal látunk és olvasunk, nem(csak) a szemünkkel:

A látókéreg sérülése esetén ép szemek mellett is - agyi eredetű -vakság alakul ki. A sérül szeme "látja" a fényt, de agyi feldolgozás hiányában nem látja a környezetét. Gyakorlatilag vak, bár szeme ép.

Vizuális neglect esetén a páciens a tér egyik oldaláról érkező információt feldolgozza, de nem veszi figyelembe. Míg egy másik betegség esetén a vak beteg nincs tudatában, hogy nem lát, és látónak híve magát mindennek nekimegy.

"A Capgras szindrómában pl. a beteg megőrzi arcfelismerő képességét, de elveszti az ismerősség, az emocionális jelentés megragadásának képességét, és ennek következtében olyan téveseszmék alakulnak ki, hogy rokonait, ismerőseit, esetleg őt magát egy hasonló duplikátumra kicserélték." forrás: http://www.behsci.sote.hu/szg_human.htm

De nemcsak az idegrendszeri státusz befolyásolja, hogy mit látunk, hanem mentális  és pszichológiai állapot is.

Egy kísérletben kísérleti alany voltam, ahol képekről kellett beszélni. Mikor végeztünk megkérdeztem az egyik társamat, hogy ő mit kapott.

 - Hát nekem arról a cicás képről kellett beszélnem a legtöbbet -mondta egy kicsit elpirulva

Cicás képről?! Te nem ugyanazokat a fotókat kaptad?!

- Dehogynem! Nem emlékszel rá?

Nem hagyott nyugodni a dolog, megnéztem a képeket még egyszer. A cicás kép a következően nézett ki: az A4-es lap egyetlen hatalmas ágy volt, amin egy meztelen férfi feküdt, teljesen beborítva különféle kígyókkal. A kép  - és az ágy - legsarkában egy kb. fél centis cicás párna volt.

Ez a lány a TELJES képet kitörölte az emlékezetéből, és csak az egyetlen elfogadható részletet tudta felidézni: a cicát. (Még arra sem emlékezett, hogy a cica képe egy párnán volt, mert az elfojtás ezt is megakadályozta.)

A fenti történet szereplője egy teljesen egészséges egyetemista volt. Nem beteg, pszichiátriai kezelés alatt álló páciens, neurotikus személy, vagy kukabúvár.

Egy film megtervezésekor, forgatókönyve felépítésekor figyelembe kell venni, hogy a közönség mit láthat, vagy mit láthat meg. Mi az, amit idegrendszeri, pszichológiai vagy egyéb okok miatt nem foghat fel, nem fogadhat el.

Nem csinálhatok olyan filmet, ami egy kígyókkal teli ágy, hogyha tudom, hogy a nézőim csak a cicát fogják a sarokban látni, mert különben helyben szívrohamot kapnának.

A bejegyzés trackback címe:

https://rupertclum.blog.hu/api/trackback/id/tr192088199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása