"Megöl ez a tapéta... egyikünknek mennie kell!" - állítólag ezek voltak Oscar Wilde utolsó szavai.

Abban reménykedem, hogy a történet fő konfliktusa halálos lesz.

Egy olyan pillanat, amikor minden mérlegre kerül, amikor minden kiderül. Amikor RupertClum már nem "tükör által homályosan" hanem "színről-színre" lát majd, hogy eldönthesse mit kell tennie.

A kérdés, hogy mi történt eddig, mit tett eddig, és miért?

Egy poszthipnotikus szuggesszióban az alanyok azt az utasítást kapták, hogy amikor vége az ülésnek álljanak fel és nyissák ki az ablakot, majd felejtsék el az egész dolgot. (A hipnábilitástól függően) sokan valóban végrehajtották a feldatot, és az utasításnak megfelelően nem is emlékeztek arra, hogy miért tették. Amikor a kísérletvezető rákérdezett az okra, a kísérleti személyek valamilyen racionális indokra hivatkoztak. PL: "Meleg van...", "Nincs levegő...", "Egy kis huzatot akartam...", és állításaik mellett akkor is kitartottak, amikor megtudták, hogy poszthipnotikus szuggessziót hajtottak végre. ("Jó persze... de akkor is meleg volt.")

Ki tudja, hogy tetteink mögött milyen hajtóerők vannak? De eljön egy pillanat (akár a halál, vagy egy nagy fordulat, ha úgy tetszik) amikor át kell tekinteni mindet. Ezt lesz csúcspont.

Csak remélem, hogy olyan világosan fogok én is, és RupertClum is látni, mint Oscar Wilde.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.