Mellékutca a Kossuth tér mellett, reggelKét üres palack -  márkás és pokoli drága -  pezsgő egy kapualljban (korrektül egymás mellé helyezve).Történet egy képben. 

"Van egy görög szó, „teleo”, aminek három jelentése van. Az egyik a tökéletessé válás – a cél, a tökéletessé válás –, a másik a megházasodás, és a harmadik jelentése a meghalás." (Feldmár András) Egyszer résztvettem egy olyan workshop-on,…

Az első  forgatókönyv amit életemben angolul olvastam a "Remember me" volt, és alig vártam, hogy a filmet is megnézhessem. Hogy átéljem ugyanazt a megrendülést, amit a forgatókönyv olvasásakor éreztem.A mondás szerint: Az angol bor olyan, mint a francia rock and…

Egy kultúrtörténész szerint az első, a testképet igazán forradalmasító eszköz a szemüveg volt. A szemüveg  ugyanis, -  bármennyire  hétköznapi tárgy is -  elképzelhetővé tette, hogy lehetőségünk van fizikai korlátainkon átlépni,…

A sztálini szovjetúnióban  a "Könyvek" olyan emberek voltak, akik egy betiltott/bezúzott könyvet szóról-szóra megtanultak, és zártkörű, titkos találkozókon elmondtak. Az egyik ilyen "Könyv" például a teljes "Mester és Margarita"-t tudta…

Popper Péter a Rákellenes Liga a HER2 klub rendezvényén:Forrás (az eredeti videóval, letöltési idő: 2010. április 20.): www.50plusz.hu/mediatar/media/Popper_Peter_fiatalkori_megvakulasanak_tortenete/3789(A videó korlátozott ideig lesz csak elérhető, ezért leírtam a…

Wtotah 2010.04.17. 09:45

Vakfolt és egyenes

A látóidegnél nincs receptor: igy az ide eső ingert a szem nem dolgozza fel, nem látjuk: vakfolt alakul ki. (Csak jobb szemmel nézve a kék csillagot, a piros kör egy bizonyos távolságról nem látszik.)forrás:http://opticnet.hu/cikkek/vakfolt-teszteld-magad.htmlAzonban ha az ábra…

Egy lista a sorstársaknak.... forrás: Gesing, F.(2004.): Kreatív írás, Mesterfogások íróknak, Z-Press Kiadó Kft. Miskolc, 2007., 102-103. old.Mi a történet témája, alapgondolata, központi kérdése?Története inkább karakterközpontú, vagy cselekménycentrikus?Terve mely szerkezeti…

Wtotah 2010.03.25. 11:39

A megszokás ereje

Egy gazdasági folyamatokkal foglalkozó órán hangzott el a következő anekdota: Egy nagy cigarettagyártó cég észrevette, hogy vezető márkájának - egy kifejezetten nők számára készített cigarettának - eladási aránya jelentősen csökkent. A piackutatás kimutatta, hogy a…

Gyakori jelenség, hogy egy katasztrófa túlélői az eset után hónapokkal is megmagyazhatatlanul gyakran szenvednek balesetet,  betegszenek vagy halnak meg. A megmenekülés felett érzett öröm helyett - ahogy azt elvárnák - a tragédia átélője szorong, rémálmok…

Wtotah 2010.02.26. 09:27

Fekete felhő

Egy mentős történet szerint egy alkalommal hívás érkezett a központba. Egy fiatal lány volt a bejelentő, aki elmondta, hogy hazaérkező ötvenes édesanyja az ajtón belépve összeesett és elájult. (Azóta ugyan már egyszer magához tért, de ismét elvesztette az eszméletét.)A…

"Megöl ez a tapéta... egyikünknek mennie kell!" - állítólag ezek voltak Oscar Wilde utolsó szavai.Abban reménykedem, hogy a történet fő konfliktusa halálos lesz.Egy olyan pillanat, amikor minden mérlegre kerül, amikor minden kiderül. Amikor RupertClum már nem…

Wtotah 2010.02.11. 09:35

Egyéni nézőpont

Egy történet mindig szubjektív. Minden ami, és aki szerepel benne szelekció eredménye: őket láttam, őket választottam, rájuk emlékszem függetlenül attól, hogy hogyan történt mindez a valóságban.Ha egy filmben/történetben több szereplő van, akkor a szempontok…

Wtotah 2010.01.30. 06:38

Szombat, reggel 5,48

Ezt sem hittem volna: nem tudok aludni.Viszont haladni sem haladok az írással. A feszültség majd szétvet, de olyan a helyzet, mintha a hátam mögül figyelnének: ha megfordulok, már mindenki eltűnt.

Ma Rupert Clum motivációin gondolkoztam. Mindenféle pszichoterápiás irodalmat olvasgattam össze-vissza. Az indítékok árnyalása azonban módosít a végső konfliktuson. Akarom én ezt?! Hogy a jó kis végső berhelésem átalakuljon?Sajnos muszáj lesz. Nincs mit tenni. Egyre jobban…

Wtotah 2010.01.28. 09:34

Zene a történetben

"In medias res" fogok kezdeni. A bevezetés egy kulcsponti akciónál abbamarad, és "három évvel korábban" stílusban fog folytatódni.Ezt a bevezetést faragom most. Miután még sohasem csináltam ilyesmit, a zenét hívtam segítségül. Véletlenül hallottam egy olyan…

Eddigi szorgos munkám eredménye tegnapra így nézett ki: történet cselekményszálak, és érzelmi vonal nélkül. ööö... Ez igen! Ezért érdemes írni! Milegyenmilegyenmilegyen... hmmm... Ügyesen írtam, és aztán sebesen töröltem a sorokat. (Ajjaj, ez megmakacsolta magát.)...Na,…

Pitch, ACT123, 8 szekvencia, karakterek, és egyebek... egy kávéskanál a kásahegyből. Ennyi elméleti ismeretre sikerült szert tennem. Hát akkor el is lehet kezdeni a munkát, nem igaz?Megvan a cél, a főszereplő, a műfaj, hogy mit legyen a sztoriban (a fő keret, és…

süti beállítások módosítása