A sztálini szovjetúnióban  a "Könyvek" olyan emberek voltak, akik egy betiltott/bezúzott könyvet szóról-szóra megtanultak, és zártkörű, titkos találkozókon elmondtak. Az egyik ilyen "Könyv" például a teljes "Mester és Margarita"-t tudta kívülről.

Régen mindenki tudta a fontos ismerőseinek a telefonszámát. Ma, ha ellopják a mobilom örülhetek, ha a rendőrség száma eszembe jut. A digitális világ externalizálta (külsővé tette) az emlékeim egy részét. A zsebemben hordom az adatokat, nem a fejemben.

De más változás is történt. Nem csak a tárgyakban, hanem a közösségi terekben is tárolom életem egy részét: képeket, blogbejegyzéseket, könyvjelzőket, publikációkat, akármiket. Telefonommal bármit felvehetek és megoszthatok pillanatokon belül, ezzel mások számára is elérhetővé teszem, ami velem történt: megoszthatom élményeimet, emlékeimet.

A "Vágatlan verzió" c. filmben az életesemények rögzítése és megoszthatóvá tétele töréténik egy új eszköz segítségével. Johnny Mnemonic adatokra cseréli emlékeit.  A Mátrix, vagy Total Recall világában az emlékek bizonytalan masszává olvadnak.

A forgatókönyvemben az adatok - emlékek; tárolás - adatkezelés; virtuális - és "valós" világ határán egyensúlyoz a főszereplőm RupertClum, és társai. Tetteik bizonytalanok, csak fájdalmuk, és örömük valóságos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.