Popper Péter a Rákellenes Liga a HER2 klub rendezvényén:

Forrás (az eredeti videóval, letöltési idő: 2010. április 20.): www.50plusz.hu/mediatar/media/Popper_Peter_fiatalkori_megvakulasanak_tortenete/3789

(A videó korlátozott ideig lesz csak elérhető, ezért leírtam a szöveget.)

"Hadd mondjak egynéhány példát a saját személyes életemből.

23 éves voltam, mikor észrevettem a villamoson, hogyha az egyik szememet becsukom, akkor a másikkal rosszabbul látok. Ez kezdetben egy játék volt, hogy nyitogattam, csukogattam a szememet. Aztán elmentem szemészekhez és megállapították, hogy van egy Cataracta nevű szembetegségem fiatalon... és meg kell majd operálni.

És ilyen nagy tudósokhoz mentem el természetesen. De nem tetszettek. Nem a tudományuk nem tetszett. A karakterük nem tetszett. Az atmoszférájuk nem tetszett. És mindig továbbmentem. Kerestem egy olyan szemészt, akivel egy húron pendülünk, rezonálunk egymásra. És így találtam meg Túri Károlyt, a hadsereg főszemészét. Most visszaadok egy történetet, elnézést kérve...lesz benne csúnya szó is.

A Túri Károly vezérőrnagy, orvos megvizsgált engem a honvédkórházban. Majd leültetett egy karosszékbe, az asztal egyik oldalára. Ő leült a másikra, és a következőt mondta nekem, 23 éves fiatal embernek: "Ez a szem szar." - mondta Túri Károly. "De fiatal vagy, és az életeden keresztül sok-sok éven át szükséged lesz a szemedre. Ezért tedd meg az én kedvemért, hogy megvárod, amíg megvakulsz. Akkor én könnyebben operálok .... (akkor még késsel operálták a cataractat) ... biztosabb a siker. Vállald fel ezt a kedvemért."

Ez megtetszett nekem. Megtetszett nekem az az atmoszféra, hogy két egészséges ember ül az asztal két oldalán, és egy beteg szemről beszélnek, amely történetesen az enyém. És én ezt a szívességet megtettem. ...szívességet (?)... és megvakultam. És éltem három évig vakon. És azt láttam a betegtársaimon, hogy karakterváltozáson mennek át. Keserűek lesznek, van bennük egy rejtett vád az egészségesek felé, hogy "Miért éppen én?!" vagy az isten felé... vagy a sors felé. "Miért éppen én?!"

Én ettől féltem. Úgyhogy elhatároztam, hogy csinálok egy játékot a vakságomból. Azt játszom, hogy az istenek elvisznek engem a sötétség birodalmába, egy nagy kalandra, és ha szerencsém van, majd kikerülök a fényre. Namost ez egy nagyon nagy kaland lett ebből a játékból, és nagyon sokat változtatott az életemen.

Én egy rohadtul rendetlen ember voltam. De nem láttam. És ha nem tettem a helyére a dolgokat, soha többet nem találtam meg. A cigarettámat, a gyufámat... Új félelmek jelentek meg az életemben: a hegyestől, a kiállótól, a padlón keresztbe lévő tárgytól, amiben eleshettem.

Aspiráns voltam, tudományos ösztöndíjas. Előadásokat tartottam az egyetemen, de szégyelltem a vakságomat. Ezért nem láttam a katedra szélét és leestem csomószor. Erre híre ment, hogy én részegen tartok előadásokat. Hát hiába...

Nagyon kifinomodott a hallásom viszont. Tehát egy ideig meg tudtam mondani... már a műtét után is még egy darabig... hogy most nem mondasz igazat. Hallottam a szavak zenéjéből. Szóval nagyon érdekes volt az egész. Tényleg kaland lett belőle.

Ennek ellenére... öö....öö... műtét előtt egy barátom eljött hozzám. És azt mondtam, hogy: "Nézd! Én is áttanulmányoztam  - amíg még láttam  - a műtét rizikóit, és tudom, hogy sikerülhet is, de nem sikerülhet... ilyen is van. Bevérzik a szemfenekem, véglegesen megvakulok. És ebben az esetben - mondtam neki - muszáj öngyilkosnak lennem."

Azt mondja: "Miért?"

Mondom nézd, én rájöttem valamire. Él körülöttem két-három ember, akik szeretnek engem annyira, hogy megadnák nekem azt a kiszolgálást, amire egy vak embernek szüksége van. Csakhogy ÉN nem szeretek senkit annyira, hogy ezt véglegesen el tudjam fogadni, élethossziglan. Ideiglenesen igen. Vakok közé nem megyek élni, mert félek a lelki torzulatoktól. Mi marad hátra? Hazavágom magam.

Ez olyan fontos volt számomra..., olyan fontos, hogy mikor már sikeres műtétek után jól lettem, egész másképp kezdtem kezelni az öngyilkosjelölteket. Mert meg voltam győződve arról... és ma is meg vagyok ... hogy az emberek többsége nem azért lesz öngyilkos, mert nem szeretik őket. Hanem azért, mert ő szeretetképtelen.

Ezt nem tudja elviselni."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.