Az első  forgatókönyv amit életemben angolul olvastam a "Remember me" volt, és alig vártam, hogy a filmet is megnézhessem. Hogy átéljem ugyanazt a megrendülést, amit a forgatókönyv olvasásakor éreztem.

A mondás szerint: Az angol bor olyan, mint a francia rock and roll: nem az igazi.

Finom desszert... vagy angol bor? Valami hiányzott belőle. Elveszett a forgatókönyv párbeszédeinek gördülékenysége, viccei megkoptak vagy eltűntek. Az írott szöveg sodrása lassú hömpölygéssé változott a vásznon.

 A tragédia közel került, de a tőr a tüdőbe szúrt a szív helyett.

Pedig a téma megrázó, és fontos. Jók a szereplők, és a képek szépek. A főhős dögös, és tehetséges.  A kishug és Tyler szeretete kézzelfogható, az  osztálytermi jelenet is kifejezetten ütősre sikeredett.  Néhány rész pedig egyenesen lenyűgözött: mikor Tyler, a főhős lassan, félénken közelít Allyhoz, hogy először megcsókolja. Az egyik legszebb szerelmes jelenet volt, amit valaha moziban láttam. 

A történet sablonjai mesebeli toposzok is lehettek volna. De nem azok voltak, hanem karakterek és történetszövés. Mágikus szövet helyett flitteres varázslópalást.

Mitől érint meg egy zene, miért finom egy sütemény, ragad magával egy film? Nem tudom. Nézőként a csontjaimban kell érezzem... (leendő) forgatóköny íróként pedig tudnom kell, hogy mitől jó egy film. Néztem tegnap a filmet, és a színészi játékon, a forgatókönyvön és a rendezésen gondolkoztam. Sokszor az ész dolgozott a szív helyett. Ezt akarták a film készítői?! Kötve hiszem.

.......

Na persze az is igaz, hogyha az ember előre tudja a csattanót, mit vár?!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.