Egy társulat színésze mesélte, hogy mikor Japánban játszották a "Tóték"-at, a nagysikerű előadás után odament hozzájuk egy japán nő:

"Nem értem ezt a darabot!"- mondta

"Mit nem ért rajta?" -kérdezték

"Azt, hogy a feleség miért nem lett öngyilkos  - ahogy illik - hogy jelezze az őrnagynak, hogy jelenléte árt a családnak?

Magyarként történetet írni nagyon egyszerű dolognak tűnik. Azt gondolnánk, hogy innen Európa közepéből megfogalmazva a történet mindenki számára érthető lesz. Ez azonban korántsincs így. A számunkra ismerős klisék és megoldások nem mindenkinek egyformán érthetőek/izgalmasak/viccesek.

Ephraim Kishon mondott valami olyasmit egyszer, hogy amikor megérkezet Izraelbe, először nem beszélte a nyelvet és nem tudott kellően szellemesen írni. Aztán amikor már jól bírta a nyelvet, észrevette, hogy a viccein nem nevetnek, mert ezek ugyan helyesen voltak nyelvtanilag megfogalmazva, de magyar viccek voltak. Azt mondta igazi sikereket csak akkor kezdett el elérni, mikor rájött, hogy nemcsak idegen nyelven kell írnia, hanem idegen humort is kell alkalmazni.

Magyarként észrevenni a magyarság megjelenését az írásban nem is olyan egyszerű. A klisék, megoldások, kultúrális utalások annyira természetesnek tűnnek, hogy az ember nem is gondol bele, hogy más esetleg másként látja a dolgot.

Nem látom, mert - kultúrális - "VAKFOLT"-om van a témában. (Nem látok rá saját tevékenységem indokaira, jellemzőire.) Lehet, hogy meg fogok valaki más nemzetiségűt kérni, hogyha kész a munka, hogy olvassa át, vajon számára is rendben van-e a dolog. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.