Az ókori görög és a korai latin szövegekben nem volt kis és nagybetű, vagy központozás. Az írott anyagok nem is arra készültek, hogy mindenki elolvassa őket. Csak a szakértő (és így ritka) olvasóközönség számára voltak elérhetők, akik pedig legtöbbször hangosan nagy tömeg előtt olvasták fel az írásokat. A leírt szöveg elsődleges célja a történet, információ megőrzése volt, az olvasásé pedig az információ megosztása a társakkal. A ma szinte természetesnek vett önálló, néma olvasás pedig szinte nem is létezett.

Egy szöveg szinte sohasem tartalmazza saját olvasásmódját, (szokásos) értelmezési gyakorlatát. Az, hogy az olvasó/néző, hogy dolgozza fel az adott anyagot, nagyban függ attól a társadalmi kontextustól, szokásrendszertől, melyben értelmezik.

A forgatókönyv ebből  a szempontból különleges műfaj. Egyfelől sok a szövegen kívüli tényezőt feltétez (a szövegből film lesz, mi a filmezés gyakorlata, technikája, stb.), másfelől azonban metaadatokat (saját magára vonatkozó értelmezéseket) is tartalmaz arról, hogy hogyan kell majd interpretálni magát a szöveget.

Ahhoz, hogy a forgatókönyvem jó legyen ennek az arányát kell eltalánom:

• kellő metaadatot tartalmazzon az értelmezéshez (vagyis meg lehessen belőle csinálni a filmet)
• de ne legyen benne "felesleges", "külső" ismeret, mellyel a filmkészítők már rendelkeznek: pl. nagy baj, ha a forgatókönyv a rendezőt instruálja, például kamekezelési tanácsokat tartalmaz. Ezeket a forgatókönyv estében úgy kell kezelni mint a DNS - csontnövekedés esetén a gravitációt: adott külső feltételnek feltételezzük, mely a normális működéshez elengedhetetlen.

   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.